29.11.11

47. hét nézettség

Az utolsó rész nézettsége: Vámpírnaplók 2x22. 422 ezer (15,8%), 18-49: 196 ezer (15,4%)
Hol falakhoz, kövekhez, ajtókhoz vagy egyéb kemény dolgokhoz dobálják a Vámpírnaplók színészeit, azonban senki sem gondolná, hogy ők maguk követelik a feladatokat, hiszen imádják a kemény szituációkat…
Nina Dobrev egy-egy forgatási nap után nem tud teljes női tökéletességében megállni a tükör előtt, hiszen teste szinte minden porcikája megélt már jó néhány ütést és sérülést. A kék-lila foltok olyanok már rajta, mint az anyajegyek – meg se kottyannak neki.
Már számtalan alkalommal megesett, hogy a forgatásokon ide-oda dobáltak. A stáb ilyenkor mindig igyekszik a legóvatosabban kezelni minket, de a színészekkel nem lehet bánni, minél jobban igyekszünk belemenni a küzdelmekbe” – említette Elena megformálója.

Vagyis, amíg a producerek és a hasonszőrű öltönyös úriemberek a hajukat tépik, amiért veszély fenyegeti az értékes kincseiket, a színészek akár égő autóból, bőrtépő bunyókból is szívesen kiveszik a részüket (sőt, még annál is többet). Így válik valóságossá a világ, esetünkben a vámpíroké. Azonban nem egyszer esnek át a ló túloldalára, és ilyenkor az egyszerű kis pofonból fogtörő ütés lesz. De ilyen ez a színész szakma.

S ha nem a bunyóktól és az adrenalintól izzadva sétálgatnak a forgatáson, sőt még a szerelmes szövegek is kifogytak, jöhetnek a szexuálisan túlfűtött jelenetek. Ebből pedig akad bőven, főleg Ninának, aki Elena visszafogottsága mellett, Katherine-ként élheti ki – esetleges – rejtett frusztrációit. Beszorulni Paul „Stefan” Wesley-vel egy barlangba, ha akarják, ha nem, az érzelmek felszabadulnak. Vajon ilyen jeleneteknél is szeretik minél jobban beleélni magukat a szerepbe a színészek? Még a legextrémebb módokon is? ..

Egy pár kép


Twilight 4

Ritkán de szoktam a facen is kirakni Twilight infokat hát itt van egy .

Akik eddig is csak a szemüket forgatták a félhomályos erdőben ugrándozó vámpírokon és tragikus képpel előadott romantikus vallomásaikon, azokat nyilván nem az Alkonyat frissen mozikba került negyedik része fogja behúzni a vérszívó-univerzumba. Aki viszont így vagy úgy már megfertőződött, az elégedetten fogja konstatálni, a Hajnalhasadás semmivel sem gyengébb az első három résznél. Sőt helyenként a korábbiaknál érdekesebb képi megoldásokkal gördítették tovább a sztorit.

z első Alkonyat-film, ha nem teremtett is új zsánert a romantikus mozin belül, de az biztos, hogy világfájdalmas, érzelmes, Twin Peaks-esen baljós kisvárosi hangulatával új színt képviselt a szokásos amerikai szirupsztorikhoz képest. A különleges komor atmoszféra sokban hozzájárult ahhoz, hogy azokat is be tudta kebelezni a film, akik koruk vagy ízlésük miatt messze állnak a tiniérzelgősségtől. A sötét, esős, titkoktól övezett kisváros nyomasztó levegője ki tudta egyensúlyozni valamelyest a szerelmi történetek elkerülhetetlenül cukros sablonjait (felfigyel, szemez, félreért, megment, elhagy, bevall, kibékül stb.).
De az Alkonyat-filmek igazi titka nem ez a remekül működő nyomasztás, ami a részek előrehaladtával nyilván amúgy is veszít újdonságából és erejéből. A titok inkább az, hogy elfogadod-e ennek a torz fantáziával kikombinált, zárt világnak a játékszabályait, vagy nem. Az Alkonyat-filmek csakis irónia nélkül működnek. Abban a pillanatban, hogyha elkezded kívülről nézni a történetet, csak vihogni tudsz a fehérre maszkírozott, búbánatos Robert Pattinsonon, aki őzvér után kajtat az erdőben (sokan egyébként láthatóan ilyen hozzáállással fogyasztják a filmet). Ez a fiktív világ több elrugaszkodást kíván a nézőtől, mint - mondjuk - az Amerikai pite (de ha már itt tartunk, nem kevesebbet, mint azAngyalok városa, A Minden6ó vagy akár Az ördög ügyvédje). Cinikus, dörzsölt, a földön két lábon járó, fokozott reflexióra hajlamos mozinézők nem az Alkonyat-ra fognak gerjedni, ennyi. Az elsőre sem, a negyedik részre pedig pláne nem.
További infó: Katt ide!

28.11.11

Ian kép

22.11.11

Tyler ÚJRA mesztelen

Vagyis csak az egyik képen. Michael-nek nem az első az hogy nesztelenül kell kamerák között lenni hiszen többször is lefényképezték --- 1-szer ----- 2-szer. de amellett pedig a VD 2. évadába teliholdkor átkellet változtatnia.Itt van a két kép róla.:

Jeremy kép

03×10 forgatási/rajongói képek


Bonnie twitter kép

17.11.11

The Secret Circle 1x10

Az évad befejező részébe...........

A következő rész tartalmából ..............

Damon bocsánatot kér Elenától, amiért vámpírrá akarta változtatni, de a lány egyelőre képtelen erre. Ekkor azonban még nem tudja, hogy Damon életveszélybe kerül a vérfarkas harapása miatt. Stefan minden tőle telhetőt megtesz, hogy találjon valami ellenszert bátyjának. A polgármester nyomására a seriff is nyomozni kezd...A műsor feliratozva is látható az RTL Klub TXT 199. oldalán!

Online felirattal

Még nincs meg szinkronosan és aki nem látta este a 02×21. epizódot annak itt van feliratosan:

16.11.11

Ma lesz az évadzáró előtti rész

Ma mivel kihívás van (VV5) ezért félórával később kezdődik el a VD (23:05).. Jenna úgye bár vámpír lett aminek nem lesz jó vége. Jeremy próbál segíteni Bonnie-nak aki szószerint lebéntintja. Matt elmondja Carolinenak hogy tud a vámpírókról. Alaricnek egy jelentős embertől kell búlcsot vennie. Tyler visszatért Mystic Fallsba és neki sem lesz valami happy hangulata miután rájön hogy ő miért is van itt.

15.11.11

02×20 nézettség

Vámpírnaplók 2x20. 
Az utolsó nap
368 ezer (15,3%), 18-49: 177 ezer (14,9%)

14.11.11

Paul kedvese a VD-be


Számos vendégszereplő tűnik fel a The Vampire Diaries sorozat harmadik évadában is. A napokban látott napvilágot a hír, miszerint Paul Wesley felesége, Torrey DeVitto is szerepet kapott a nagysikerű vérszívó sorozatban.
Torrey neve a Pretty Little Liars sorozatból ismerős a nézőknek. Ő alakítja a Troian Bellisario által megformált Spencer Hastings nővérét. A színésznő a The Vampire Diaries januárban érkező két epizódjában már biztosan szerepelni fog, és egy különleges doktornőt fog alakítani, aki segít Alaric (Matthew Davis) felépülésében.

A Stefant alakító színész és Torrey még 2011 áprilisában házasodtak össze teljes titokban, és a hölgy már többször hangoztatta, hogy nagyon szeretne feltűnni a férje mellett a sikersorozatban. A kívánsága úgy tűnik meghallgatásra talált.
A The Vampire Diaries utolsó, félévadzáró epizódja ma kerül levetítésre az amerikai The CW csatornán, majd egészen január 5-ig kell várnunk az ősi vámpírok és a szerelmi háromszög továbbfonódására.


Forráshttp://starity.hu/magazin/21856-paul-wesley-kedvese-a-vampirok-kozt/?utm_source=starity.hu&utm_medium=rss&utm_campaign=starityrss#ixzz1dgFXzkkF

03×10 előzetes

11.11.11

VD 03×09 Felirat letöltés

Letöltés: http://data.hu/get/4408502/The.Vampire.Diaries.S03E09.HDTV.XviD-2HD.srt
Köszönet: Alkonyat-Vámpírnaplók- True Blood
Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

03×09 Letöltés

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

7.11.11

03×09 Információk

Itt van párkép/ információ hogy mi is lesz 2011-ben az utolsó VD részébe:

Stefannak az volt a dolga hogy visszahívja Klaust Miystic Fallsba 
 ami a lenti kép lapján sikerült neki.

Ugye ebbe a részbe lehet majd újra látni Klaus  Mystic Fallsba aki nem megy üres kézzel mert hozz magával egy pár vérfarkast is.

Klaus apja azon van hogy megölje fiát  de ez a Rebekah rajongókat nem veszélyezteti mert  Klausra azért mérges mert az anya hűtlen volt (vagy azért mert megölte az anyát) és nem az ő fia.

Katherine újra látható vagyis nem halt meg. :)

Ezen a képen Kluas és Tyler látható és mint Caroline mondta "Miért vagy ilyen hülye hibrid talpnyaló"

Itt a Lockwood birtokon van amin Tyler és Damon verekedni látható.

4.11.11

Paul Wesley, a csókkirály

A Vámpírnaplók szívszerelmes vámpírja sem volt mindig nagy mestere a csókoknak, valahol neki is el kellett kezdenie, habár eléggé extrém módját választotta a cuppantásnak.




A sokat emlegetett első csók, az a bizonyos, ami előtt mindenki megremeg egy kicsit. Van, aki korán neki veselkedik és akadnak várakozók is, akik – titkon – filmes jeleneteket lepipálva akarnak átesni a tűzkeresztségen. Paul Wesley az első kategóriába tartozik, azonban hiába „esett túl” hamar az első lépcsőfokon, meglehetősen extrém módját választotta a csókolózásnak.

„Kilencéves voltam, és épp egy medencében fürödtem. Volt ott egy lány is, akit rávettem (vagy ő vett rá engem, már nem emlékszem), hogy próbáljuk ki, de a víz alatt. Nem volt igazi csók, de attól még ez volt az első próbálkozásom.”

Következő rész


Elérkezett a telihold előtti nap, és Klaus készen áll az átok megtörésére. Elijah egy varázselixírt ajánl Elenának, amely visszahozhatja őt a halálból. Ám Damon ismét a saját kezébe veszi az irányítást, és úgy határoz, hogy ő dönt Elena sorsa felől. Mivel a szertartáshoz szükség van egy vérfarkasra is, Klaus boszorkánya visszacsalogatja Tyler Lockwoodot a városba.A műsor feliratozva is látható az RTL Klub TXT 199. oldalán!

03×08 felirat letöltés

RTL és CW csatorna Vámpírnaplós hírei

Az RTL klubon 2010 június óta menj a Vámpírnaplók c. siker sorozat és egy kisebb szünet után (2010 Novemberétől - 2011 Júniusáig) folytatólag a 2. évad ami November 23.-én lesz utoljára látható.

A CW bejelentette hogy az utolsó rész a 03×09 lesz és a 03×10 az majd csak 2012. 01.05.-én lehet majd látni.

03×09 képek

A cw oldalon kaptunk pár képet idén az utolsó epizódból a Homecoming:


Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

03×08 Letöltés - Rendes emberek


The.Vampire.Diaries.S03E08.REPACK.HDTV.XviD-2HD

The.Vampire.Diaries.S03E08.720p.HDTV.x264-2HD

MKV 140MB
| Filesonic | Filepost | Fileserve | Filejungle |

Előzetes 03×09